EU-s dotációk

Közvilágítás felújítása

koz

Időjárás

ma, szombat 23. 9. 2017
16 °C 9 °C
vasárnap 24. 9. 17/11 °C
hétfő 25. 9. 17/8 °C
kedd 26. 9. 21/12 °C

Navigáció

Tartalom

Szentantal


A szentantali kolostor kezdettől fogva nemcsak a környéknek, hanem az egész Csallóköznek kedvelt temploma volt. Szent Ferenc ünnepén (okt. 4.), Szent Antal napján (jún. 14.), de különösen a porciunkulai búcsún (aug. 2.) olyan tömegesen jöttek a hívek, hogy a gyóntatást a helyi szerzeteseken kívül a településhez közelfekvő kolostorból érkező szerzetesek is végezték.
 

A Kegykép eredete

A szomszéd községben, Doborgazon, történt 1703-ban, hogy Liszkay Márton nevű parasztlegény ökrös szekérrel akart a mezőre menni, de szerencsétlenül lépett fel a szekérre, leesett és a szekér keresztülment rajta. Nem tört el egyetlen tagja sem, de súlyos belső sérülést szenvedett és fél évig feküdt. Ez idő alatt nem tudta mozdítani a végtagjait. Miután látta, hogy az orvosok nem tudnak rajta segíteni, a Boldogságos Szűzhöz fordult segítségért. Megfogadta, hogy képet festet, ha betegségéből kigyógyul. Betegsége csodálatos módon jobbra fordult, s hamarosan felgyógyult.
Kep
Liszkay Márton megtartotta fogadalmát. Egy pozsonyi festővel megfestette a Boldogságos Szűz képét. A kolostor gvárdiánja megengedte, hogy a fogadalmi képet a főoltár háta mögött a falra felfüggesszék. Abban az időben a szerzetesek itt szokták a napi zsolozsmát elmondani. A laikus testvérek virágokkal ékesítették a képet; de a hívő nép is megkedvelte, valahányszor szokás szerint a főoltárt megkerülték, megérintették és megcsókolták. A kép nem volt művészi festmény, de a Szent Szűz alakja mégis olyan gyengéd volt, hogy mindenkinek ez nyerte a tetszését.


A csodás könnyezés

CseppekJancsikovics Kelemen atya, aki rendkívül jámbor szerzetes volt, 1715. jún. 19-én reggel már öt órakor a templomba jött, hogy a rendes napi elmélkedés előtt magánimádságait elmondja. Amint itt imádkozott, egyszerre rátekintett a képre, s úgy látta, hogy Szűz Mária szemeiből először víz, azután vér tör elő. Nem akarja a dolgot elhinni, azért megtörli a szemét, hogy talán rosszul lát, meg kell győződnie, hogy valóságos vérkönnyeket hullat a Szent Szűz. Nemsokára megérkeztek az atyák és a laikus testvérek is a közös imádságra, s mindnyájan bámulva és csodálkozva nézték a vérkönnyek hullását. A reggeli misére jövő híveknek is hamar tudomására jutott a csodálatos dolog; mindnyájan odasiettek, hogy lássák Szűz Mária könnyezését. A látvány annyira meghatotta a nézőket, hogy többen a lecsöppent könnyeket kendőikkel felitatták, s akkor látták, hogy nem festék, hanem valóságos vér hullik alá a képről. A csodás dolgot csakhamar megtudta az egész környék, s egész nap tömegesen tódultak az emberek a templomba, hogy saját szemeikkel győződjenek meg a hír valóságáról. Este aztán a gvárdián bevitette a képet a sekrestyébe, hogy biztos helyen és őrizet alatt legyen.

Június 20-án hajnalban az őrizetre rendelt testvérek rohannak a gvárdiánhoz és jelentik neki, hogy a kép ismét vérkönnyeket hullat, s még bővebben, mint az előző napon. A gvárdián most visszatetette a képet a templomban a régi helyére, csak egy kissé magasabbra függesztették fel, hogy a nép a kezével ne érinthesse, s a vérkönnyeket le ne törülhesse. A gvárdián kérésére aztán az őrizetre rendelt testvérek megmondták, hogy hajnalban három és négy óra között kezdett vérkönnyeket hullatni a kép.

Június 21-én délben, vagyis 12 óra körül újra könnyezni kezdett a kép, mégpedig sokkal erősebben, mint a két előző napon. Az atyák ismét siettek a templomba, s a gvárdián két patenát, azaz tányérkát, (amelyre a pap misézés közben az ostyát teszi), hozatott a sekrestyéből, s a szemek irányából folydogáló könnyek alá tette. De ekkor már csak a bal szem könnyezett, amelyből egy nagy és három kisebb vércsepp hullott alá. Ezeket a cseppeket a vikárius egy négy részre hajtott kehelykendővel felitatta. A vércseppek a négyrétű kendőt mind a négy oldalon megnedvesítették. Június 22-én, azaz szombaton, folytonosan őrizték a képet, s várták a könnyezést, de semmit sem észleltek rajta.

Vasárnap, június 23-án, hajnalban négy és öt óra között ismét könnyezni kezdett a kép, de most nem olyan bőven, mint pénteken. A jelenlevők azt látták, hogy a jobb szemből egy nagy, három közepes, és négy kisebb vércsepp hullott alá; a bal szemből pedig három vagy négy közepes és egy nagy vércsepp esett a kis patenára. Reggel aztán alaposan átvizsgálták a képet, s a kép rámáján még találtak néhány vércseppet, amelyeket Bárdy Bonaventura atya itatott fel tiszta kehelykendővel.


Az egyházi vizsgálat

A csodás dolgot már az első nap, vagyis június 19-én jelentette a gvárdián a Pozsonyban lakó tartományfőnöknek, Ramocsaházy Bernardinnak, aki azonnal jelentést tett a dologról az esztergomi érseknek. Erről 1715. jún. 22-én Rutkay Remig, tartományi titkár, értesíti Sneider Dénest, a volt tartományfőnököt. Az esztergomi érsek rögtön bizottságot küldött ki, hogy vizsgálják meg a dolgot. A bizottság tagjai a következők voltak: Mednyánszky Ferenc esztergomi kanonok, Frieweisz Mihály somorjai plébános és kerületi esperes, valamint Ramocsaházy Bernárdin tartományfőnök. A bizottság június 25-én érkezett Szentantalba, s azonnal hozzáfogott a vizsgálathoz. A képet este 10 órakor levették helyéről, s az emelet X-es számú szobájában helyezték el az asztalra. Az ablakokat és az ajtót bezárták, lepecsételték, s az ajtó kulcsát megőrzésre átadták Frieweisz Mihálynak, a kerületi esperesnek.

Június 26-án több ízben felnyitották a szobát, és megvizsgálták a képet, de semmi változást nem láttak rajta.


Újabb csodás esemény

Június 27-én délelőtt is több ízben betekintettek a szobába, de a képen semmi nyoma nem volt a könnyezésnek.

Ugyanazon a napon sokan jöttek a kolostorba, s kérték a gvárdiánt, hogy mutassa meg nekik a képet. A gvárdián a tartományfőnökhöz utasította őket, aki engedett kérésüknek és a kerületi esperest hívatta, hogy nyissa ki a szobát.

Frieweisz Mihály esperes kinyitotta az ajtót, és megmutatta a képet a látogatóknak, utána ismét bezárta az ajtót és lepecsételte a zárat. Ugyanezen a napon estefelé megint jöttek zarándokok, akik látni akarták a csodás képet. A sekrestye mellett lévő folyosón beszélgetett a tartományfőnök a kerületi esperessel és három világi úrral, mikor a vikárius megparancsolta az egyik laikus testvérnek, hogy nézzen szét a templomban, s azután zárja be a templom ajtaját. A laikus testvér a templomban három asszonyt talált, akik azt kérdezték tőle, vajon most este megnézhetnék-e a képet, amelynek látására idejöttek. A laikus testvér megmagyarázta nekik, hogy most este nem lehet, mert a képet már elzárták az egyik szobába, s a zárat lepecsételték. A felelet után az asszonyok eltávoztak, mire ő bezárta a templom ajtaját. Amint visszajött a templomon keresztül, s arra a helyre érkezett, ahova annak a folyosónak az ablaka látszott, amelynek egyik szobájában volt a kép, meghajtotta fejét, s így sóhajtott fel: „Édes Szűzanyám, minek zárkózol el az emberek szeme elől, mikor annyi buzgó lélek kíván látni és buzgón óhajt tisztelni! Könyörülj, kérlek rajtunk!"

Alighogy ezeket a szavakat kimondta, hirtelen a főoltár felé nézett, s a bámulattól majdnem összeesett, mert ott látta a csodás képet. Egy pillanat alatt a képnél termett, térdre borult s buzgó szívvel mondott köszönetet a Szent Szűznek. Azután kisietett a folyosóra, ahol még mindig ott állt a tartományfőnök a kerületi esperessel és három világi úrral. A laikus testvér egyenesen a kerületi espereshez fordult, s így szólt hozzá: „Főtisztelendő úr tette a főoltárra a csodás képet?" Az esperes csak néz a testvérre, s semmiképp sem érti a kérdést. A testvér újra ismételi szavait, s a bámuló esperesnek váltig azt állítja, hogy a kép az oltáron van. Erre mindnyájan a templomba siettek, s meglepődve látták, hogy a csodás kép a főoltáron van a tabernákulumhoz támasztva. Bámulatukban és nagy felindulásukban alig tudnak egy Üdvözlégy Máriát elmondani a Boldogságos Szűz tiszteletére. Utána rögtön az ajtóhoz siettek, hogy lássák, vajon épségben vannak-e a pecsétek az ajtón és az ablakon? Az ajtót zárva találták, a pecsét ép volt rajta; és mikor a szobát kinyitották, tapasztalták, hogy a kép nincs a szobában, pedig az ablakok be vannak téve, s a pecsétek sértetlenek.

Az újabb csodás esemény láttára a bizottság úgy határozott, hogy a képet egyelőre a főoltáron hagyja, s az esztergomi érseknek jelentést küld a vizsgálatról. Ebbe a jelentésbe aztán belevették a képen lévő vércseppek megvizsgálásának eredményét is. Július 1-én jött ugyanis Bécsből egy híres festő Szentantalba, aki a bizottság jelenlétében tüzetesen megvizsgálta a képet, s úgy nyilatkozott, hogy a képen 28 nagyobb vércseppnek van nyoma, a rámán is látható többnek a nyoma, de biztosan nem lehet meghatározni, mert a vikárius egy ízben kehelykendővel felitatta azokat. Kifejtette továbbá a festő, hogy a vércseppek sem a száraz festékből, sem a képnek szövetéből nem származhatnak, mert akkor az egész képnek nedvesnek és foltosnak kellene lennie. A vércseppek csupán a Boldogságos Szűz két szeméből hullottak alá, amint a vércseppek irányai is tisztán láthatók voltak a képen. Az egyik irány a Szűz jobb szeméből indul ki, s a kis Jézus arcán végigfolyva, a Boldogságos Szűz jobb kezén végződik, ahol egy nagyobb vércsepp meg is aludt a bal szeméből pedig két irányban folyt a vércsepp az Istenszülőnek balkezére, s innen három csepp a kis Jézus lábára. Vércseppek nyomai látszottak a fekete üveg gyöngyöket tartó vörös szalagon is, amely a Szent Szűz nyakára volt illesztve.

A bizottság jelentését elküldte az esztergomi érsekhez, aki most újabb bizottságot küldött ki Mednyánszky Ferenc felszentelt püspök-esztergomi kanonok és Rauscher Jakab esztergomi kanonok személyében. Ezek Szentantalban megkezdték a tanúk kihallgatását, akik látták a kép könnyezését. A szerzetesek közül tizen, a világiak közül harmincan vallották eskü alatt, hogy a Boldogságos Szűz mindkét szeméből vércseppek folytak alá. A bizottság a tanúvallomásokról jegyzőkönyvet készített, s azt a tanúk aláírták, miután előzőleg megesküdtek, hogy igazat vallanak. A tanúk között volt Spacz András, somorjai orvos, aki szintén látta a könnyezést, s a bizottság kívánságára orvosi műszereivel megvizsgálta a könnyeket, s eskü alatt bizonyította, hogy azok valódi vérből valók, nem festéktől eredtek.

A bizottság a vizsgálat befejezése után felterjesztette a jegyzőkönyvet Nagyszombatba az esztergomi érsekhez. Itt az érseki szentszék újra megvizsgálta az egész ügyet. Mivel az ügy nagyon sokáig húzódott, ezért Ramocsaházy Bernárdin tartományfőnök kérte az érseki szentszéket, hogy nyilatkozzék, vajon szabad e a csodás képet a templomban kitenni tisztelésre vagy sem? Végre aztán az érsek is nyilatkozott, s megengedte, hogy a csodás képet nyilvános tisztelésre is kitehetik. A képet tehát, amely eddig a Boldogságos Szűz menybemenetelét ábrázoló mellékoltáron volt, most ünnepélyes körmenetben a templomban körülvitték és a főoltáron helyezték el.

Ettől az időtől kezdve minden évben tömegesen zarándokol a nép Szentantalba, hogy a Csodás Kép előtt kérjenek a Boldogságos Szűztől bajaikban segítséget. Nemcsak Csallóközből, hanem Pozsonyból, Nagyszombatból, Győrből és még messzebb helyekről is nagy számban érkeztek a búcsúsok a kegyhelyre.

Pozsonyból az első körmenetet Ágoston Leó atya vezette 1715. szept. 14-én Szentantalba, amelyben 600 magyar vett részt. Nagyszombatból pedig az első zarándoklat 1716-ban indul el, amelyben nagyon sokan vettek részt, s hoztak magukkal egy nagy képet (máig fennmaradt). 1736. február 20-án a csallóközi papok bizonyítványt állítottak ki arról, hogy Szentantalban évenként a gyónók és áldozók száma felülmúlja a húszezret.

XII. Kelemen pápa 1737-ben teljes búcsút engedélyezett mindazoknak, akik a csoda évfordulóján Szentantal templomát meglátogatják, ott meggyónnak, megáldoznak, s a pápa szándékára imádkoznak. Ezt a kiváltságot örök időkre kiterjesztette.

1739. június 19-én nagy ünnepélyességgel tartották meg a könnyezés 25-ik évfordulóját.

A képről a vérnyomok az idők folyamán eltűntek, úgyhogy most már nem látszanak. Ennek az a körülmény az oka, hogy a búcsúsok annyiszor érintették képekkel és olvasókkal, hogy öntudatlanul is lekoptatták nemcsak a képről, hanem még a rámáról is a nyomokat.

A két patena, vagyis tányérka és a kehelykendő sorsáról annyit tudunk, hogy az egyik patenát a tartományfőnök Bécsbe vitte, és III. Károly magyar királynak ajánlotta fel; a másik tányérkát és a kehelykendőt pedig a szentantali templom sekrestyéjében őrizték, s a csoda napján megmutatták a népnek. Az arany tányérkáról is eltűntek a vércseppek. (1789-ben II. József rendeletei következtében a kolostort kiürítették, a templomot az állami hatóság szénaraktárként, a kolostort pedig magtárként használta. A ferencesek csak húsz év múltán 1809-ben térhettek vissza Szentantalba.)

Pecset 
Scitovszky János esztergomi érsek és Magyarország prímása 1855. szeptember 28-án utasítja a szent- antali gvárdiánt, hogy a Boldogságos Szűz ünnepén azt a kehelykendőt, amellyel a Boldogságos Szűz képéről lehulló vérkönnyeket felitatták, a népnek mutassák meg, hogy megcsókolhassák. Egyúttal arra kéri a gvárdiánt, hogy e kehelykendő számára aranyos tokot készíttessen, abban őrizzék ezután. De ezzel még nem elégedett meg. 1856. febr. 29-én újabb levelet küldött a szentantali gvárdiánhoz, amelyben elrendeli, hogy minden egyes alkalommal nagyobb ünnepélyességgel adják tudtul e kép tiszteletét a népnek: a gvárdián mondjon beszédet a csodás vérzésről, utána menjen a mellékoltárhoz, ahol a kehelykendőt aranytokban őrzik, s magyar nyelven hirdesse ki, hogy ez az esztergomi érsek és bíboros parancsára történik. Ezután csókolja meg a kendőt, s azután nyújtsa csókolásra a papságnak és a népnek.


Iras 

 

A ferencesek azon igyekeztek, hogy Szentantalban Szűz Mária tiszteletét hathatósan elterjesszék. A ferencesek elűzését követően (1951) a kolostor papi internáló tábor volt. Az államhatalom évtizedekig akadályozta a búcsúk megtartását. A búcsújárások főként a 80-as évek végétől és a rendszerváltás után újultak meg a mai formájukban.

 

 

 

 

                                                     Bölcskey Ödön [1930]: A szentantali ferencrendi kolostor és kegyhely története.